Színház, Kortárs színmu

Érzéki performansz egy felvonásban.

Önök azt kérdezik: „Vajon hogyan fogok én szórakozni azon, hogy öt fickó – egy alvilági gengszter, egy elegáns méltóságos úr, egy intellektuel, egy befolyásolható kispolgár és egy álnépi figura – egymást fenyegeti egy, mindig a másik kezébe kerülő stukkerrel, egy ablak nélküli, zárt szobában?”

Noémi dühös, mert szakított vele a barátja, Beni. Beninek valahogy elege lett, és azt mondta, térre van szüksége. Hogy tudjon gondolkodni. Mert ha együtt vannak, akkor nehezebb átlátnia, hogy mit ad fel kettejükért. Dühítő.

Barnabé Leroux mániákusan precíz könyvelő. A panaszlevelek specialistája. Felesége halála óta magányosan él, csak ritkán látja fiát, Benoit-t, aki légiutaskísérő. Barnabé-ból hiányzik az empátia. Egyetlen igazi kapcsolata van a külvilággal: hetente egyszer pszichoterapeutához jár. Szabálykövető, semmit sem bíz a véletlenre. Aztán egyik nap észreveszi, hogy a joghurtja eltűnt a hűtőjéből. Pedig biztos benne, hogy előző nap még ott volt a joghurt! Mert ő a napok sorrendjébe állítja a joghurtokat a hűtőben. Péntekre esik az új-zélandi kivis, és az nincs a helyén. Hirtelen minden felborul körülötte… A helyzet persze aggasztja fiát, a terapeutával közösen azt hiszik, a férfi kezd leépülni. Barnabé Leroux amúgy csak elsőre tűnik elviselhetetlennek. Joghurtos története abszurditásával együtt nagyon is megindító.

A történet során három idős ember, a „vasnemzedék” nyugdíjas napjait követhetjük nyomon. Egy zsúfolt, XX. századi lakótelepen vagyunk, a padon két férfi és egy nő üldögél. A szelíd asszony mellett a valaha büszke, tettre kész, bátor katona, megbízható munkásember férfiak mára már megtört, mogorva, reszketeg bácsikká szürkültek. Mindhárman magányosak, ezért barátok lesznek. A kiüresedettség helyét lassanként az életszeretet érzése váltja fel. Néha ennyi az élet: néhány szó a hasonlóról, megértés és megértettség, erről mesél az előadás is.

Az előadás hossza szünettel: 125 perc

2019-et írunk, Európát és benne Magyarországot az izlandi és olaszországi vulkánok heves aktivitása nyomán bekövetkező globális lehűlés keríti hatalmába. A lassanként beköszönő vulkáni tél felforgat mindent: nemcsak az ország gazdaságát és a társadalmi helyzetet, de az emberi viszonyokat, kapcsolatokat is. A válságban minden átértékelődik és mindenki megmérettetik: megerősödik vagy elbukik.

Hol kezdődik a te és hol az én? Egyek vagyunk vagy teljesen mások? Van olyan trauma, ami feldolgozhatatlan? A szerelem összeköt vagy eltaszít?

„A színház épp olyan, mint az élet, csak jobbak a fények!” – mondja az elgondolkodtató vígjátékban Edward DuPre, a hetvenes színházi legenda, s pontosan erről szól a Végszó, amelyben nem a színház tart tükröt az életnek, hanem az élet a színháznak.

Otto Hahn német kémikus éppen a Nobel-díj átvételére készül 1946-ban Stockholmban. Pár órával a ceremónia előtt szállodai lakosztályába betoppan Lise Meitner osztrák-svéd fizikus. Nyolc éve nem látták egymást. Akkor menekült a tudós nő zsidó származása miatt Svédországba. Előtte harminc évig a legközelebbi munkatársak és a legbizalmasabb barátok voltak Berlinben.

Van az úgy, hogy az életünk másként alakul, mint ahogy elképzeltük. Sőt, általában így van. De miért hozunk folyton rossz döntéseket, honnan van bennünk az indulat, kire haragszunk és miért olyan nehéz megbocsátani? Miért nem ért meg minket senki? Miért nem értjük meg a másikat?

Marius von Mayenburg kortárs német rendező-drámaíró 2010-ben írt műve először kerül Magyarországon bemutatásra.

Az éjjel soha nem érhet véget
a Loupe Színházi Társulás előadása

Gary úgy érzi, mindent megad a családjának. Értük dolgozik állandóan, ügyfeleivel is ezért jár el golfozni, meccsekre. Maggie magányosnak és elveszettnek érzi magát a házasságukban. Nem tudja, mit akar, csak azt, hogy képtelen így folytatni. Két középkorú ember.

Vénasszonyok nyara, szeptember. Találkozás. Nagymama, anya, unoka. Emma néni hosszú évek óta készül a vallomásra. Ennyit a kedélyes beszélgetésről.

„A nő nem férfi, a férfi nem nő. Ennyi.”

A Kálmán-nap arról az életszakaszról szól, amikor minden csak ismétlődés az ember életében, sok fordulat már nem várható, nincs több kockázatvállalás, őrzése van annak, ami már megvan, mert nincs idő és erő újrakezdeni.

Töltse az év utolsó estéjét-éjszakáját a FÉMben!
Színház, tánc, zene, éjfél, vacsora hajnalig.