
Tóth Vera énekesnő már több mint tíz éve karácsonyozik együtt a legpatinásabb hazai big banddel, a Budapest Jazz Orchestrával. Így a könnyűzene és a jazz szerelmesei egyaránt örülhetnek, s ez alkalommal még a klasszikus hangzáselemek is fontos szerephez jutnak a Danubia Zenekar vonósainak jóvoltából.
Az Aurevoir. zsámbéki és Zsámbék környéki fiatalokból álló ethno-beat zenekar. 2015 márciusában hattagú együttesként kezdték pályafutásukat, a felállás többszöri változását követően jelenleg nyolc zenész alkotja a zenekart.
Fellegi Anna – ének
Budapesti Akadémiai Kórustársaság (karigazgató: Balassa Ildikó)
Budafoki Dohnányi Zenekar
vezényel: Hollerung Gábor
Az elmúlt évtized egyik legnépszerűbb hazai zenekara, a Margaret Island és a Szegedi Kortárs Balett közös projektje egyedi élményt kínál közönségének.
A művésznő, mint a második popgeneráció egyik legkiemelkedőbb egyéniségét tartják számon, kritikusok szerint a hazai poptörténet legjobb „női torka” volt az övé. A ’70-es évek egyik legtöbbet foglalkoztatott énekesnője volt, a ’80-as években azonban háttérbe került, majd mintegy másfél évtizedes kihagyás után 1996-tól Magyarország legnagyobb sikerű visszatérését mondhatta magáénak.
A Vabadaba egy érzés. Pontosabban sokféle érzés. A szerelem 22 árnyalata, ami 22 dalban szólal meg mostantól. Geszti Péter új koncert-estjén egykori Jazz+Az-os partnerével, Váczi Eszterrel kezd újabb zenés kalandba, hogy hol szentimentális, hol ironikus módon szóljon a szerelem csodáiról és viszontagságairól.
Nemcsak Kispál-rajongóknak ajánljuk!
élő koncert az Uránia színpadán, 90 perc, 2023
Ibrahim Maalouf alighanem a legnépszerűbb jazz-zenész jelenleg a francia színtéren. Zenélt Stinggel, Wynton Marsalisszal, Marcus Millerrel, Salif Keitával, Jon Batiste-tel - legutóbb Angélique Kidjóval készített Grammy-jelölt nagylemezt. 2013 után tér vissza a Müpába, ezúttal egy vadonatúj, kilenctagú projekttel, amelyben rajta kívül négy másik trombitás is szerepel.
A Solymos Tóni trió koncertjén előadásra kerülnek az egykori 70-80-as évek nagy Express slágerei, természetesen a mai hangzásvilággal, egy nagyon jó hangulatú színpadi produkcióként.
5 évvel ezelőtt, egy ködös januári napon, szinte észrevétlenül született meg az Aranyakkord. A formáció kezdetben csak Kiss Tibor (Quimby) és Vastag Gábor (A Kutya Vacsorája) duójaként működött, egyszerűen csak összecsengtek a próbaterem kanapéján eljátszott dalok, később pedig Gábor Andor „UFO” ütőhangszeres játékával vált teljessé a zenekar.
koncert-est
Nyári Károly az ország legismertebb énekes zongoristája 2023. december 27-én 19:30 órai kezdettel nagyszabású ünnepi koncertjével varázsolja el a közönséget a Budapest Kongresszusi Központban.
MŰVÉSZETEK HÁZA GÖDÖLLŐ
Helyszín: Színházterem
Esemény kezdése: 2023. 10. 04. (szerda) 19.00
2x60 perc 1 szünettel
Ana Crismán a tiszta flamenco zene segítségével, autodidakta módon alkot és fejleszt ki olyan technikákat, amelyek elsőként teszik lehetővé számára a hárfa flamenco hangszerként való megszólaltatását, felfedezve e hangszer különleges kifejezőerejét.
A Margaret Island zenekar eddigi történetének legnívósabb produkcióját viszi színpadra a Szegedi Kortárs Balett közreműködésével. Egy 8 állomásos országjáró turnén rendhagyó koncertélményben részesíti a nézőket: az este folyamán a popzene, a vers és a kortárstánc egybefonódásából születik egy egyedi összművészeti produkció.
Fellegi Anna – ének
Budapesti Akadémiai Kórustársaság (karigazgató: Balassa Ildikó)
Budafoki Dohnányi Zenekar
vezényel: Hollerung Gábor
Zorán neve fogalom a magyar zenei életben, koncertjei mindig ünnepnek számítanak. Ritka percek, amelyek kiemelnek a hétköznapok sodrásából.
Négy különböző szettből áll majd a koncert, amelyben a korábbi meghatározó előadókhoz a 2020-as évek új szereplői csatlakoznak.
A NEOTON MUSICAL
Szép nyári nap / Foltos farmerek az út mentén / Szép nyári nap / Sokan vándorolnak úgy, mint én – hangzik fel a Neoton Vándorének című slágere a Veres 1 Színház új előadásában.
Budapest 150 éves, ezt ünnepli Kováts Kriszta és Nádasdy Ádám estje is, a Kováts Kriszta Kvintett közreműködésével. Kriszta budapesti legendákról énekel, közben Ádám elmeséli a hozzáfűzött gondolatait.
Hazánk egyedülálló előadóművésze, Peter Šrámek korábban még tőle sosem hallott, élő zenekari kísérettel kápráztatja el a közönséget 2024. február 11-én a Budapest Kongresszusi Központban.
Az alterrockos Esti Kornél és a minimálpopos Pegazusok Nem Léteznek zenekarokból ismert testvérpár, Domokos és Ágoston duója 2020 őszén Hullámtörés címmel jelentette meg első nagylemezét. A melankolikus, akusztikus, minimál hangszerelésű dalokból álló LP után ősszel érkezik a folytatás, amelynek bemutatóján bensőséges, őszinte, autentikus világ bontakozik ki a közönség előtt.
Egy este lép színpadra a Budapest Parkot megtöltő ByeAlex és a Slepp, valamint a teltházas Papp László Sportarénában jubiláló TNT együttes. Mindkét együttes kibővített színpadi látvánnyal érkezik, és egyaránt nagykoncertet ad. Légy részese egy különleges estének és koncertélménynek.
Ritkán előadott szerzemények és igazi zenei csemegék is megszólalnak, de a programból természetesen nem hiányozhatnak a „kihagyhatatlan”, erejükből az évtizedek során mit sem vesztő dalok sem. Zorán országos turnéja során Vecsésre is ellátogat.
2 főre szóló belépő + asztalfoglalás 2 főre, 1-1 ajándék signature koktéllal
Az elmúlt évtized egyik legnépszerűbb hazai zenekara, a Margaret Island és a Szegedi Kortárs Balett közös projektje egyedi élményt kínál közönségének.
Zorán neve garancia a minőségre, így Ön ezúttal is felejthetetlen koncertre számíthat!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!