A zene összeköt - László Attila koncert
László Attila Fonogram-díjas erdélyi magyar énekes, a Csillag születik harmadik szériájának győztese.
László Attila Fonogram-díjas erdélyi magyar énekes, a Csillag születik harmadik szériájának győztese.
Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Utolsó előadás dátuma: 2025. október 3. péntek, 19:00
Bizonyára mindannyian emlékszünk a 2011-es Csillag Születik tehetségkutató versenyre. Az akkor 14 éves kézdivásárhelyi születésű srác meghódította Magyarországot csodálatos hangjával, színpadi megjelenésével. Már az első feldolgozott dalával - Egyszer véget ér a lázas ifjúság- a zsűrit is levette a lábáról. A döntőben a közönség szavazatainak köszönhetően meg is nyerte a versenyt. 2016-ban tűnt fel újra a közösségi oldalakon és onnantól pályája lassan, de biztosan ível felfelé. Önálló koncertjei rendre telt házakkal mennek és mellé áll olyan ügyeknek mint például az állatvédelem. Munkája gyümölcseként 2023-ban Fonogram díjat kapott. Még ugyanebben az évben az országgyűlés elnökétől átvehette a Fiatalok a Polgári Magyarországért kitüntetést is.
Évente több mint 200 koncertet ad és bejárta már Amerikát, Ausztráliát valamint Európa több országában is fellépett, telt házakkal, közönségsikert aratva.
A koncert alatt felcsendülnek saját dalok és feldolgozások is.Természetesen nem maradhat ki a Fonogram díjas dala sem!
A Szente Vajk vezette, megújult Erkel Színház egyedülálló hangulatából és az olasz nyár életérzéséből született ez a könnyed, zenés előadás. Kisváros az olasz tengerparton, annak is varázslatos, napfényes főtere. Nem is lehet ennél jobb hely, hogy szerelemről, vágyról, tavaszról szóljanak az örökzöld slágerek. Imádnivaló, bolondos szereplők gabalyítják a szerelmi szálakat: Don Tomao, a korosodó amoroso, könnyűvérű szobalánya, egy leleményes panziósnő, a környék legpocsékabb kávéját felszolgáló presszós, az életunt milliomos és a többiek, mind kergetik az álmaikat, míg a komédia közepén ott áll szédülten egy magyar lány, Viktória, aki egy szót se ért olaszul. Ebből nem sülhet ki más, csak két és fél óra fergeteges vidámság.
60' színház 16+ catwalk koncert English friendly
Rudi van Dantzig – Toer van Schayk / Pjotr Iljics Csajkovszkij A HATTYÚK TAVA Klasszikus balett három felvonásban
A bájos, kedves, humoros, romantikus darab cselekménye egy vidéki kastélyban kezdődik, ahol Rózsika épp az ötödik házassági évfordulójukat készíti elő.
Girej tatár kán a Könnyek kútja előtt búslakodik. Bánata soha el nem apad, ahogy a márvány szökőkút is kifogyhatatlanul buzog……
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!