A Játékszínben elkezdődtek az Életrevalók próbái
A Játékszínben elkezdődtek az Életrevalók próbái...
Boba festőművész tárlata a Madách Színház Tolnay Szalonjában
Boba festőművész tárlata a Madách Színház Tolnay Szal...

Program


Aktuális előadások



Idén ünnepli negyvenedik jubileumát az Énekel az ország kezdeményezés, mely 1986-ban, az akkori budapesti középiskolák összefogásával született. Az idei májusi előadáson, két koncerten közel 900 kórusénekes fog énekelni. Az egykori tinédzserek már unokáikat tanítják a zene szeretetére.

Úgy gondoltuk, újra meg kell szólítanunk a középiskolás korosztályt, ezért hívtuk életre a Voices of Future – A jövő hangjai rendezvényt, ahol a fiatalok együtt élhetik át a közös éneklés erejét. A fiatalok érdeklődése – elkötelezett tanáraiknak is köszönhetően – minden várakozást felülmúlt: több mint 400 fiatal énekes jelentkezett tizenhárom középiskola képviseletében.

Ahogy negyven évvel ezelőtt, első alkalommal most is Orff ikonikus művét, a Carmina Burana-t tűzzük műsorra, és a következő években – ahogy azt az Énekel az országon is megszokhatták – a zeneirodalom jelentős oratóriumai közül válogatunk egy-egy alkotást.

Ajánló


A jamaikai származású, Írországban nevelkedett Rebecca O'Connor a teltházas 2024-es turnéja után, 2025-ben világkörüli turnéra indul, és fellép Magyarországon is.

Játékos hangszerismertető sorozat – 4 éves kortól 10 éves korig ajánlott

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





impresszum - kapcsolat | Adatvédelmi tájékoztató