Gyula és a hölgyek társas kör: Hogy volt?!
stúdiószínpad
közösségi színház
hossz: 50 perc
stúdiószínpad
közösségi színház
hossz: 50 perc
A MU Színház befogadó mellett közösségi színházként is működik. Ez azt jelenti, hogy a színházat alapvetően fórumként kezeljük, amelyen belül lehetőséget adunk, hogy a néző passzív szemlélőből aktív résztvevővé váljon.
E funkciónk fontos eleme, hogy civil közösségekkel dolgozunk együtt, a csoportot érintő társadalmi, szociális kérdések, problémák feldolgozásával.
2012 óta működik így a MU-ban egy újbudai szépkorú csoport, akikkel évi rendszerességgel hozunk létre előadásokat. Foglalkoztunk már e korosztály múltjával, jelenével és jövőjével is.
E munkából szeretnénk ízelítőt adni egy szabad dramaturgiával összerakott műsor keretében.
Aki kíváncsi a közösségi színház műfajára, illetve érzékeny a nyugdíjas korosztályt érintő témák és problémák iránt, várjuk szeretettel a MU Színházban a Színházak Éjszakáján.
Kipling története nem csupán egy kedves mese. A felszínen túl valójában igen mélyre nyúló, több társadalmi kérdést és önismeretet feszegető…
Közel két évszázada ad reményt és erőt „e rút világban” Liliomfi és Mariska minden ukázt felülíró szerelme, Szellemfi játékkedve és…
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!