Hárman egy ágyban
zenés vígjáték két felvonásban
Írta: Moravetz Levente
Zene: Nagy Zoltán
zenés vígjáték két felvonásban
Írta: Moravetz Levente
Zene: Nagy Zoltán
A történet egy festőről szól, akinek elviselhetetlen természete minden családtagját, és ismerősét az őrületbe kerget. Első felesége tengerbe veszett, a második felesége haditudósítóként tűnt el valahol Afganisztánban, s mivel holttá nyilvánították, így harmadszor is megnősült. De harmadik felsége is erősen fontolgatja a válást, amikor váratlanul előkerül a második asszony. Ebben a kellemetlen helyzetben kell a festőnek eldöntenie, kivel folytatja életét. Mivel nem tud választani, így az asszonyokra bízza a döntést. Elindul hát a harc a nők között, csak nem úgy ahogy azt a festő elképzelte, mivel a két asszony közül egyik sem akar vele élni. Különböző fondorlatokkal próbálnak megszabadulni a férfitól, de lehetőleg úgy, hogy ők tűnjenek nagylelkűnek, mivel lemondanak róla. A lehetetlen helyzetet végül egy váratlan fordulat teszi még bonyolultabbá. A Moravetz Produkció, a történelmi darabok mellett, örömmel szórakoztatja azokat a nézőket, akik pár óra felhőtlen kikapcsolódásra vágynak. Így ebben a darabban is minden megoldódik. Persze közel sem úgy, ahogy azt gondoljuk…
Szereplők
Pityák......................... Gergely Róbert
Dona.......................... Gaál Zsófia
Tamás........................ Sövegjártó Áron
Glória......................... Némedi-Varga Tímea
Roxi............................ Gerner Bori / Wilhelm Anna
Roxán......................... Andrádi Zsanett
Feri atya..................... Imre Sebastián
Glóri........................... Pacskó Dorka
Cecília........................ Mátrai Klára
Alkotók
Rendezőasszisztens: Moravetz Kíra
Koreográfus: Széchenyi Krisztián - Széchenyiné Plesovszki Petra
Zeneszerző: Nagy Zoltán
Írta és Rendezte: Moravetz Levente
Producer: Moravetz-Somogyvári Andrea
Wolfgang Amadeus Mozart PARÁZSFUVOLÁCSKA Mese-dal-játék két részben, magyar nyelven, magyar és angol felirattal
A nagyszabású musicalt, amelyben a Halál lép elő főszereplővé, az egyik legnépszerűbb zenés színházi darabként tartják számon, 1992 óta hódít…
Ádám Jenő azonos című műve nyomán MAGYAR KARÁCSONY Dalmű két képben, egy részben, magyar nyelven
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!