A Játékszínben elkezdődtek az Életrevalók próbái
A Játékszínben elkezdődtek az Életrevalók próbái...
Boba festőművész tárlata a Madách Színház Tolnay Szalonjában
Boba festőművész tárlata a Madách Színház Tolnay Szal...

Program


Aktuális előadások




A lovaggá ütött, Grammy-díjas szövegíró, Tim Rice egy 1979-es amerikai–szovjet sakk világbajnokságot álmodott meg, ahol a táblás játék mögött hatalmi versengés és érzelmi viharok dúlnak.

A történet röviden: az öntelt jenki figyelmen kívül hagyja szaktanácsadónője intelmét, ám a kettejük sikeres (munka) kapcsolatának megingását a vörös színekben induló sportoló támogatója igyekszik országa és versenyzője javára fordítani. A helyzet nem könnyű: Florance zsigerből utálja az oroszul társalgókat, lévén magyar édesapját ’56-ban a szovjetek tüntették
el, Anatolij pedig nem csak házasember, de két kisgyermek édesapja is.

A nagy csata – pályán kívül és belül egyaránt – mindkét fél számára tanulsággal szolgál, nem véletlen, hogy az egy évvel későbbi thaiföldi megmérettetésen is jelen vannak. Igaz, csak egyikük játszik a sarló és kalapács birodalmának sakkgépe ellen, de a manipulációk és a háttérben meghúzódó ajánlatok, zsarolások és egyezségek még durvábbak, mint korábban…

Szenvedély, megszállottság, érzelmek, érdekek, sérelmek, kis és nagy csatározások keverednek a különös végkifejletig, miközben szól a zene.

A zene, melynek egyik legismertebb tétele a One Night In Bangkok számos feldolgozást megért már, pedig nem ez az egyetlen telitalálatos dallam, mely a musical szabályai szerint többször is felcsendül a mű során. Azonnal fülbemászó a The Arbiter, a The Story Of Chess és a Nobody’s Side, keletiesen energikus a The Soviet Machine és stílusosan emelkedett hangvételű
az Anthem. Lírai dalokból a két női főszereplő egy-egy szólódala, a Heaven Help My Heart és a Someone Else’s Story emlékezetesek, a legnagyobb bravúr mégis a Quartet (A Model Of Decorum and Tranquility). Utóbbiban ugyanis négyen négyfélét énekelnek - teljes összhangban!

SZEREPLŐK:
Anatoly SergIevsky..................... EGYHÁZI GÉZA
Florence Vassy........................... SÁRI ÉVA
Frederick Trumper...................... SZEMENYEI JÁNOS
Alexander Molokov..................... GÁBOR GÉZA
Svetlana Sergievsky................... KECSKÉS TÍMEA
Bíró............................................. KISS ERNŐ ZSOLT
Walter de Courcy........................ PAVLETITS BÉLA
Leonyid Viigand.......................... JENEI GÁBOR
Polgármester.............................. SÁNDOR DÁVID

Diplomaták, Csapattagok: Károlyi Krisztián, Ágoston Máté, Jenei Gábor,
Illés Adrián, Pásztor Ádám, Sándor Dávid, Ajtai
Beáta, Török Anna, Sinkó Réka, Pethő
Dorottya, Nyári Darinka

Tánckar: Zsitva Réka, Taródi Szilvia, Nagy Sarolta,
Horváth Zita, Forrás Adél, Tiborcz Fanni,
Kovács Péter, Szabó Anikó, Túri Lajos, Szabó
András, Házi Tamás, Vincze Kitti

KÖZREMŰKÖDIK A JAZZ AND MORE KÓRUS ÉS A PS PRODUKCIÓ ZENEKARA

Zeneszerzők: BENNY ANDERSSON, BJÖRN ULVAEUS
Szövegíró: TIM RICE
Rendező: CORNELIUS BALTUS
Producer: SIMON EDIT
Koreográfus: KAREN BRUCE
Látványtervező: ERKEL LÁSZLÓ KENTAUR
Magyar szöveg: ROMHÁNYI ÁGNES
Dramaturg: RIGÓ BÉLA
Világítástervező: CHRISTOPHER HIRST
Karmester: BALASSA KRISZTIÁN
Kórusvezető: LOVAS GABRIELLA
Tánckarvezető: LOPUSNY ANNA
Rendezőasszisztens: HAJÓS ESZTER
Produkciós vezető: KÉKESI MIKLÓS
Művészeti vezető: PÓKA BALÁZS

Jogtulajdonos: Three Knights Limited, Shubert Organisation Inc, Robert Fox Limited
Magyarországon az előadási jogok kedvezményezettje: Simon Edit, PS Produkció
Az eredeti logó tervezője: Dewynters Limited of London

Ajánló


A Szépség és a Szörnyeteg a Disney egyik legsikeresebb, legelbűvölőbb meséje, az első olyan animációs film, amelyet Oscar-díjra jelöltek a…

A komédia zenei világát Carlos Gardel, George Gershwin, Scott Joplin, Jerome Kern, Márkus Alfréd, Glen Miller, Kurt Weill és Zerkovitz…

Szállj elő zöld ág” címmel egy egész estés előadás keretein belül emlékezünk a magyarországi gyermek néptáncmozgalom ikonikus alkotójára Foltin Jolánra,…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!




impresszum - kapcsolat | Adatvédelmi tájékoztató