Szokolay S.: Vérnász

A szoba ablakán besüt a Hold. Fénye nyugtalanító érzéseket ébreszt az Anyában, akinek Fia éppen házasodni készül. Férjét, nagyobbik fiát korábban meggyilkolták, s most utolsó támasza is elhagyni készül a házat. Túlzott féltése már-már a féltékenység határát súrolja. A rivális család ellen táplált gyűlölete, folytonosan visszatérő rettegése, szinte saját börtönébe zárja az asszonyt, akit a Fiú szeretete sem tud kimozdítani ebből a megrögzöttségből. A gyanakvás, vajon a Menyasszonya milyen, nem hagyja megnyugodni a magára maradt Anyát. A Szomszédasszony látogatása sem csillapítja konok balsejtelmeit. A minden áron való kutakodás, a múlt feszegetése nem hoz enyhülést, sőt: a Szomszédasszony olyan hírekkel szolgál, melyek még inkább visszarántják negatív előérzeteinek tomboló mélységeibe. A Menyasszony korábbi jegyese az a Leonardo volt, akinek rokonai ölték meg férjét és idősebb fiát. A hír hallatára képtelen visszatartani kirobbanó gyűlöletét. Leonardo időközben megházasodott. Életük azonban nem boldog. A gyermeküket altató Feleség éneke a folyóba zuhant, partra vergődni képtelen fekete paripáról, "sörénye vérhabos, szeme közt ezüst tőr" az elfojtott keserűségről beszél. A nő érzi, férjének más szeretője van, a szomszédoktól, anyjától is csak ennek megerősítését hallja.  

A leánykérés tömör, száraz szavakban, mintegy elintéződik. Üzletet kötnek. Az Anya egy pillanatra egyedül marad a Menyasszonnyal, szavai mintegy utasítják a lányt: a házasság nem más, csak egy férfi, néhány gyerek, és egy vastag fal közted, és a többi ember közt! 

Távozásuk után a Menyasszony egyedül marad a Cselédasszonnyal, aki nem titkolja, tudomása van a lány szeretőjéről. S bár kezdetben mit sem akar tudni az éjszakai lódobogásról, az ablak előtt megálló lovas kilétéről, végül mégis kénytelen elismerni, a titokzatos látogató: Leonardo. 

Elérkezett az esküvő napja. Leonardo elsőnek érkezik, hogy még egyszer beszélhessen négyszemközt a Menyasszonnyal. Elfojtott érzéseiket számonkérő szavai mégis felszakítják, fellángolásuknak az érkező násznép vet véget. Az esküvő fénye valamennyiük gondolatába árnyékokat vet, a szorongás, a féltés nem hagy teret a felhőtlen örömnek. A vágyakat gerjesztő Hold megpecsételi sorsukat: a szerelmesek engednek a vér szavának, együtt szöknek lóháton, összeölelkezve. Az Anya eddig elfojtott bosszúvágya most mérhetetlen lángokra lobban, Fia vezetésével az egész násznépet a menekülők után hajszolja, elkezdődik az embervadászat. 

Az erdő. 

Egy szürreális világ, ahol rejtőzni lehet, ahol a természet magába öleli azt, aki odamenekül. A Hold véres sarlója fenyegetően világít a fák lombja felett, az erdő lakói, a favágók munkájukat végzik: életeket, negyvenágú tölgyeket döntenek ki, ha elérkezik az idő.  

Az üldözők élén e különös világba hatol a Vőlegény, ahol a hajsza mintha már őt űzné, a saját magával való szembesülés felé. Egyedül marad. Tévelygésében a Halállal találkozik, aki saját anyjának képében szólítja meg. Õ az, aki elvezeti, az utat mutatja majd.  

A fák közé menekül Leonardo és a Menyasszony is, bár mindkettejük számára világos, itt élniük nem lehet. Leonardo ajánlatától, hogy oda menjenek, "ahova nekik jönni már nem lehet", a lány megtorpan. Visszatérne inkább a szégyenbe, az álomvilágból az ébrenlétbe.  

A Hold megvilágítja az ösvényeket: a két férfi egymásra talál. Késpárbajuk elkerülhetetlen. 

"Asszonyok! Egy kicsi késsel, két és három óra közt, mint ahogy megíratott, két szerelemre való férfi meggyilkolta egymás". 

A Menyasszony sorsa, a megvetettség, a kiközösítés, a boldogtalan özvegység. Az Anyáé a teljes magány, az élet értelmének megmagyarázhatatlan elvesztése. A sirató nem csak a holtakat, őket is siratja, a harangok őket temetik. 

Ragyog a nap. 

Kovalik Balázs

Zeneszerző: Szokolay Sándor
Angol nyelvű feliratok: Kovács Brigitta