Szókratész védőbeszéde - DUNAFESzT
A híres görög filozófus az antik görög filozófiát meghatározó nagy triász második tagja, Szókratész tanítványa, Arisztotelész mestere. Platón Szókratész életére és gondolataira építve olyan filozófiai rendszert dolgozott ki, mely mögött etikai kérdések húzódnak meg. Kr.e. 399-ben, amikor az athéni demokrácia Szókratészt halálra ítélte, Platón Szókratész tanítványaival és Eukleidésszel együtt Megarába ment, és a következő néhány év során sokat utazott, Görögországban, Egyiptomban és Itáliában. A fiatal Platónra Szókratész alakja volt a legnagyobb és legmaradandóbb hatással. A Szókratész védőbeszéde című műve valószínűleg Kr. e. a 380-as évek elején született. Az előadó Boráros Imre szellemi rokonságot érez Szókratész a kultúráért a humánumért akár önmagát is feláldozni is képes világlátásával. Az előadásban Szókratész vádlói testetlen alakok, árnyékok, akik mint a valóságban is – rontásunkra törnek.Szereposztás
Előadják:
Boráros Imre és Varga Gábor
Rendező
Pataki András
„Hunyadi Jánosból világot jelentő harangzúgás lett, Hunyadi Mátyásból az igazság mesés, reneszánsz szobra – Hunyadi Lászlóból "csak" opera.
Dumaszínház est
Claude Magnier legendás bohózatában Louis de Funès 13 év alatt több mint hatszázszor játszotta Barnier szerepét – amit filmen később…
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!