A Játékszínben elkezdődtek az Életrevalók próbái
A Játékszínben elkezdődtek az Életrevalók próbái...
Boba festőművész tárlata a Madách Színház Tolnay Szalonjában
Boba festőművész tárlata a Madách Színház Tolnay Szal...

Program


Aktuális előadások



A három zenész az avantgárd jazzben és a kísérleti zenében szerzett tapasztalataira alapozva osztja meg a résztvevőkkel a „deep listening” és a spontán kompozíció egyedi technikáit, illetve azt, hogyan alakíthatják ki az improvizáció személyes megközelítését a zenei előzményekhez való viszonyukból kiindulva. A diákok duóban és nagyobb együttesekké szerveződve egyaránt kísérletezhetnek majd azzal, hogyan építhetnek fel a pillanatban szerkezeteket és formákat, és hogyan járulhatnak hozzá a csapatdinamikához úgy, hogy közben egyéni hangjukat is fejlesztik. A trió hangszereseket – hangszerükkel együtt – és énekeseket egyaránt vár képzési szinttől függetlenül, a fókuszt nem annyira a technikai virtuozitásra, mint a kreativitás és a zenei párbeszéd elősegítésére helyezik.

Zoh Amba zeneszerző, szaxofonos és fuvolista avantgárd impulzusokból, zajzenéből és vallásos himnuszokból gyúrja össze sajátos világát, amelynek spirituális töltetét népi dallamok, delejes refrének és ismétlődő zenei varázsigék erősítik. Mielőtt megkezdte volna hivatalos tanulmányait a San Francisco Conservatory Of Music, a New England Conservatory és New Yorkban David Murray növendékeként, Amba az otthonához közeli erdőben töltötte szabadidejét, ahol szaxofonon gyakorolt és zenét írt. Debütáló albumát O, Sun címmel a Tzadik adta ki, producere pedig John Zorn volt. Amba olyan zenészekkel dolgozott együtt, mint a legendás William Parker, Brian Chase, Frank Rosaly vagy Thomas Morgan.

Nick Dunston akusztikus és elektroakusztikus zeneszerző, improvizátor, hangművész, aki nélkül „a New York-i avantgárd szcéna elképzelhetetlen lenne” (New York Times). Munkásságának főbb témái közé tartozik a genetikus emlékezet, az anyagi világ, az embodiment fogalma, a dekolonizáció és az afro-szürrealizmus. 2020-ban a Dogbotic Labsszal együttműködve részt vett az Ear Re-training program kidolgozásában, amely egy zeneszerzőknek szóló kurzus kísérleti multimédiás eljárásokkal a középpontban. 2023-ban és 2024-ben egyaránt jelölték a Deutscher Jazzpreis elismerésre, 2024-ben pedig megkapta a SWR jazzdíját.

Chris Corsano dobos a 90-es évek vége óta dolgozik a szabad improvizáció, az avant-rock és a kísérleti zene metszéspontjaiban. Olyan zenészekkel működött együtt, mint Joe McPhee, Paul Flaherty, Mette Rasmussen, Sir Richard Bishop, Bill Orcutt vagy Björk. Több mint 150 albumon szerepelt, és megszámlálhatatlan közös produkcióban vett részt. Személyes zenei nyelvét az eksztatikus szabad improvizáció, a kiterjesztett ütőhangszeres technikák és a dobszett innovatív, akár vonót vagy körlégzéssel megszólaltatott fúvós hangszereket is alkalmazó megközelítése formálja.


Az asztalfoglalás a jegyvásárlás során automatikusan megtörténik.
Páratlan számú ülőhely foglalásánál előfordulhat, hogy az asztalt meg kell osztania másokkal.
Vacsoravendégeinknek 19 órai érkezést javaslunk.
Az asztalfoglalásokat legkésőbb 20 óráig tudjuk fenntartani!

Telefon: +36 1 216 7894

Ajánló


Az Irie Maffia 2025-ben ünnepli 20 éves fennállását, melyet egy hatalmas koncerttel tesznek emlékezetessé 2025. március 15-én, az MVM Dome-ban!




impresszum - kapcsolat | Adatvédelmi tájékoztató