A Játékszínben elkezdődtek az Életrevalók próbái
A Játékszínben elkezdődtek az Életrevalók próbái...
Boba festőművész tárlata a Madách Színház Tolnay Szalonjában
Boba festőművész tárlata a Madách Színház Tolnay Szal...

Koncert, zene

1021 program


ének, gitár, billentyűs hangszerek Ichiko Aoba

A formációt korábban már nagy érdeklődés és siker fogadta számtalan klubban és fesztiválon. Müller Péter Sziámi ezúttal a 80-as évek betiltott és olykor megtűrt dalait (URH, Kontroll-Csoport, Sziámi) és a hozzájuk fűződő eseményeket idézi fel, de Kirschner Péter gitáros-zeneszerző (a másik Felevad) segítségével ízelítőt kaphatnak a legújabb közös termésből, a Sziámi AndFriends legjobb számaiból is. Kérdezni lehet – hallgatni csak a dalokat kell.

Fedezzétek fel a zenék, hangszerek varázslatos világát! Sok-sok igazi hangszer várja a piciket, hogy megtapasztalják a ritmust, hangokat, dallamokat.


A Hangdagasztó Muzsikáló Műhely a Zsámbéki-medence tehetséges fiataljaiból álló, rendkívüli energiával megáldott zenekar, amely 2022 óta működik, Fejér Simon Pál vezetésével. A ma már több mint húszfős együttes az elmúlt évek során nemcsak zenei műhellyé, hanem összetartó közösséggé is formálódott. Repertoárjukban magyar és különböző népek dallamai, illetve európai középkori muzsikák szerepelnek saját, egyedi feldolgozásban.

Sanzon koncert
Budapesti dalok/sanzonok és kuplék és duettek melyek megidézik a város korabeli hangulatát. Vidám, szerelmes dallamok, 1-2 francia sanzonnal is fűszerezve, élő tangóharmonika kísérettel.
A sanzon nemcsak egy dal, hanem egy miniatűr történet, amely a mindennapi élet apró-cseprő dolgairól, szerelmekről vagy társadalmi visszásságokról szól, a kabaré műfajához kötődik. Lírai, komoly mondanivalójú, vagy éppen pajkos, pikáns történeteket mesél el.

A Vasas Művészegyüttes Vass Lajos Kórusa mély tisztelettel adózik a közelmúltban elhunyt kiváló zeneszerző, pedagógus és zenekultúránk meghatározó alakja, Csemiczky Miklós emléke előtt.

Csodaszép szalon, klasszikus zene, szecessziós műtárgyak és egy nyugalmas vasárnap délután: ezt ígéri a Róth Szalon eseménysorozat a Róth Miksa Emlékház és Gyűjteményben.

Beszélgetéssel és vetítéssel egybekötött előadásunk keretein belül a Solti György Zeneiskola kiemelten tehetséges jelenlegi és egykori növendékeivel, valamint művésztanáraival arra keressük a választ, hogyan indul egy muzsikus pályája, milyen élményeknek köszönhető, hogy egy ifjú tehetség a klasszikus zene mellett kötelezi el magát, és választja azt élete fő hivatásának.

Műsor:
Robert Schumann: Humoreske, op. 20
Johannes Brahms válogatott zongoradarabjai

Halász Rita Margó-díjas író, második regénye Betonba hímezve címmel 2025-ben jelent meg. Főhőse Fruzsina, az elhagyott menyasszony, aki a kádban ázva várja vissza kedvesét, aki nem más, mint... Jézus? És közben az anyósával beszélget, aki pedig ezek szerint... Szűz Mária?

Készüljön egyedülálló élményre a koncertterem várakozással teli légkörében, ahol a vonós hangszerek dallamai vezetik végig Morricone mesterműveinek érzelmein.

Van, hogy csak pislákol, van, hogy nem is értjük, hogy lehet ennyire erős. Van, hogy kialszik, s nem tudjuk meglehet-e gyújtani újra és ha igen, mégis hogyan.
Mindennek az eredője, a belső indíttatás, mely döntéseinket határozza meg, úton a cél felé.🛣️

Sztárestek zongorával
Közreműködik: Aigul Akhmetshina, Long Long

A Siófoki Művészeti Iskola nagyszabású hangversenyén a zenetörténet örök klasszikusai és a mozivászon legnépszerűbb dallamai elevenednek meg.

19.00 JÓNÁS ÁLMA (A Misztrál együttes és Nacsinák Gergely András Babits Mihály műsora)

koncertszínházi előadás egy felvonásban - Nagyszínpad

Rimszkij-Korszakov és Kabalevszkij. Egyikük a koncerttermek visszatérő vendége, másikuk inkább tantermek visszatérő vendége. Bár mindkét szerző számos műfajban komponált, előbbi főleg szimfonikus zenéjével vált ismertté, utóbbi pedig pedagógia célzattal írt műveivel.

Sokoldalú művészek 2.
Dr. Megyesi Zoltán
énekművész, matematikai doktor

Ünnepi hangversenyünk énekes szólistája a német–magyar mezzoszoprán CORINNA SCHEURLE egyaránt otthonosan mozog az opera, a dal műfajában. Tanulmányait Berlinben és Münchenben végezte, majd meghívást kapott a Berlini Állami Operaház Nemzetközi Operastúdiójába.

LISZT FERENC KAMARAZENEKAR sajnos elfogyott
13 Esemény

Ez a koncert két érdekességet hoz az érzelmek, a kamarazene és a virtuóz hangszerjáték kedvelőinek.

Anton Arenszkij neve talán ismeretlenül hangozhat sokak számára, de hazájában kiemelkedő tanár, zongorista és komponistaként tartják számon. Késő romantikus stílusa inkább mutat rokonjegyeket Csajkovszkij zenéjével , mint tanárával, Rimszkij-Korszakovval.
Munkásságából kitűnnek kamara és szimfonikus művei, de többszáz zongoraművet is írt, köztük számos kétzongorás szvitet.

A Big Fish kvartett a Dancing Birds trió és Léa Ciechelski szaxofonos együttműködéséből született. A projekt eredetileg azzal a céllal jött létre, hogy a négy zenész fejet hajtson a 20. század olyan nagyságai előtt, mint Paul Motian, Ornette Coleman vagy Chris Lightcap, ám munkájuk hamar személyesebb irányt vett, amelyben valamennyiük kompozíciós megközelítései helyet kaphatnak.

"Gödöllő 60" Színházi Fesztivál
Művészetek Háza Gödöllő
Helyszín: Színházterem
Esemény kezdése: 2026. 03. 26. (csütörtök) 19.00

LFKZ Zeneakadémia-bérlet 2025/26 5/4 - Kirill Troussov, Várdai István, Várjon Dénes sajnos elfogyott
13 Esemény

Ünnepi est világsztárokkal – a Liszt Ferenc Kamarazeneikar születésnapi hangversenye a Zeneakadémián

A Wakan trió közös munkájának első kézzelfogható gyümölcse a Being Dantès című album: egy olyan kompozíciókból álló repertoár, ahol magától értetődő, ismerős dallamvonalak komplex és egyedi szerkezetekben keresik útjukat.

90 perces zenei időutazás a Chameleon Jazz Band előadásában világhírű dalokkal, kevésbé ismert klasszikusokkal és a formáció legnagyobb slágereivel az Eötvös10 kamaratermében.

A műsorban népszerű opera-, operett-, musical-részletek, dalok, sanzonok, nóták és slágerek hangzanak el.

FOTELKONCERTEK most először Fóton! November 8-án 18:00-tól a Vörösmarty Művelődési Házban megtelnek a „fotelek” történetekkel. Kozma Orsi, Oláh Geri, Szűcs Gabi és Roby Lakatos ülnek a színpadon, a házigazda pedig Gundel Takács Gábor. Élő zene és személyes sztorik várnak – légy részese ennek a különleges estének! Neked már megvan a jegyed?

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





impresszum - kapcsolat | Adatvédelmi tájékoztató