A Játékszínben elkezdődtek az Életrevalók próbái
A Játékszínben elkezdődtek az Életrevalók próbái...
Boba festőművész tárlata a Madách Színház Tolnay Szalonjában
Boba festőművész tárlata a Madách Színház Tolnay Szal...

Színház

2049 program


A szakítás soha nem kellemes, ebből csinál diszkrét üzletet a Válásguru ügynökség alapítója, aki a szépen jövedelmező szakítócégből nagyot szakít. Ügyfelei megbízásából vállalja, hogy helyettük mondja ki a végső szót és hagyja el azok párját. Válást közvetít. Virágot visz az elhagyott nőknek, hagyja, hogy sírjanak a vállán, a kirúgott férfiakkal pedig közösen szidja a szerelmet.

Mient az édesapja által készített, madarakról szóló bemutatójára készül, ám az apja nem érkezik meg. Mient a közönség segítségével igyekszik a lehető legjobban újra elmesélni édesapja történetét.

A nagy sikerű A hosszú élet titka alkotóinak új bemutatója ismét az izgalmas és sokszínű novellaszínházi műfajban születik.

Ez az est, a két művész közös színházi élményeiről szól, ahol egymásra licitálva mondanak el jobbnál jobb storykat! Az egyes történetek végen „Az semmi! Hallgasd meg ezt!” – felkiáltással veszik át a szót egymástól. Nem lehetetlen, hogy az előadásukban rögtönzésekre is sor kerül, ilyenkor a közönség örömére egymást is ugratják.

'Mary izgatottan várja haza wimbledoni otthonába férjét, John Smith taxisofőrt, aki túl sokat késik.
Az asszony ezért úgy dönt, felhívja a helyi rendőrséget, hátha hitvesének baja esett. Nem messze tőle, úgy négy és fél percnyi autózásra, Barbara izgatottan várja haza richmondi otthonába férjét, John Smith taxisofőrt, aki túl sokat késik. Az asszony ezért úgy dönt, felhívja a helyi rendőrséget, hátha hitvesének baja esett…

A történet a húsvéti szünetben játszódik Stéphane Margelle iparmágnás Párizsban él szép feleségével Sophie-val.. Casanova életmódot folytat: nincs nő, aki ellen tudna állni a sármos férfinak. Minden rendben is megy addig a napig, amíg feleségét ki nem viszi a repülőtérre és a búcsúzás után bele nem botlik egy 18 éves lányba.

Petra von Kant negyvenes, sikeres divattervező, nemrég vált el férjétől, szabad és tehetős. Váratlan szerelme a fiatal, gyökértelen Karin iránt teljesen felforgatja az életét, kicsúszik a lába alól a talaj. A régi megoldások, trükkök nem működnek. A szerelem fáj, az ember buta lesz tőle, majd nagyon okos. Petra sokat látott, kemény nő és éhezi a gyengédséget. Története kesernyés humorral világít rá minket saját gyarlóságainkra.

Ezerarcú sajnos elfogyott
13 Esemény

Az előadást 2-3-4. osztályos tanulók számára ajánljuk.
Az előadás időtartama 90 perc.
Komplex színházi nevelési előadás (TIE).

Amikor az elmaradott Glogovára új plébános, Bélyi uram érkezik, különös csoda történik. A viharban Szent Péter egy piros esernyőt borít Bélyi uram kishúgára, Veronkára. Ezzel megindul Glogova felvirágzása. Megújul a paplak. Veronkához francia nevelőnőt szerződtetnek. Özvegy Münz Jónásné személyében pedig a városkában fellendül a kereskedelem is..

Két angol úriember érkezik egy spanyol villába. Egyikük a nejével, Fay-jel, a másik, az idősödő sorozatszínész Howard pedig a nála húsz évvel fiatalabb Dodie-val. A párok mindössze egy kellemes hosszú hétvégét szeretnének eltölteni főnökük üresnek hitt, dél-spanyol tengerparton fekvő fényűző nyaralójában, ahol ráadásként még Raynor nyomozó és Kutya, a gengszter is felbukkan.

A nagysikerű A MINISZTER FÉLRELÉP című film újra színpadon a Bánfalvy Stúdió produkciójában!

Frank Wildhorn-musical az Erkelben: érkezik a Szentpétervári Állami Zenés Komédia Színház előadása

Főhősünk nem tud elmenni a szerelmével a rácsok nélküli börtönből, az életéből egy másik életbe.

Hat fiatal, egymástól merőben eltérő valóságokból érkezve, egy értelmét vesztett, elidegenedett és abszurd világban sodródik. Alig ismerik egymást, mégis amikor a szakadék szélére jutnak, a koboldmakikhoz hasonlóan a közös segélykiáltásban találnak egymásra.

A Csókos asszony egy igazi szerelmi történet, mely Budapesten játszódik Józsefvárosban. Az 1920-as évek környékén szinte lehetetlen a nyomorból kitörni. Talán éppen ezért tobzódik ebben a zenés játékban az egymás segítése, az élni akarás, a boldogság utáni vágy, persze rengeteg humorral, nevetéssel átszőve.

Karinthy műve minden idők egyik legjobb betegségmemoárja, és világirodalmi szempontból is egyedülálló alkotás. Szívszorító nyomozás a „nagy diagnózis” után. Egészségből a betegségbe- ez minden ember rémálma, és élete második felének szinte elkerülhetetlen nagy változása.

2026. április 30. 19:00
Varsányi Anna: Tavaszi hangok Love me,Love me– két részes monodráma

Füge Produkció - Szkéné
Szkéné Színház és a FÜGE közös előadása.

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





impresszum - kapcsolat | Adatvédelmi tájékoztató